Homrogd, 2025. március 15. – Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléke örök. Az a szellemiség, amely hőseinket vezérelte a nemzeti függetlenségért és szabadságért vívott harcban, ma is erőt ad közösségünk számára. Homrogd község méltó módon tisztelgett a márciusi ifjak előtt: az ünnepségen minden korosztály képviseltette magát, a legkisebbektől a legidősebbekig, ezzel is bizonyítva, hogy a történelem élő emlékezetünk része.
Az ünnepi programot a Homrogdi Görögkatolikus Énekkar csodálatos dalai tették még meghittebbé. Az egyházi és nemzeti énekek egyszerre adtak erőt és reményt, hiszen a zene mindig is a hit és a közösségi összetartozás egyik legerősebb kifejezőeszköze volt.
A megemlékezés egyik kiemelkedő pillanata volt, amikor Radomszki Lászlóné helyettes államtitkár asszony ünnepi beszédet mondott. Szavai nemcsak a múlt hőseit idézték meg, hanem erőt és hitet adtak a jelenben is. Hangsúlyozta, hogy az 1848-as események üzenete ma is aktuális: az összefogás, a közös célokért való kiállás és a hazaszeretet mindannyiunk számára irányt mutat. Beszédében külön kiemelte, hogy Homrogd mindig is hű maradt gyökereihez, és öröm számára, hogy újra itt lehet szülőfalujában, ahol a közösség szíve együtt dobog.
A megemlékezés folytatásaként a Homrogdi Görögkatolikus Óvoda apróságai, a Pillangó és Méhecske csoport kis óvodásai léptek színpadra. A félkészítő óvodapedagógus, Molnárné Nagy Mária vezetésével a gyermekek kreatív műsorral készültek: kis zászlókkal, kokárdákkal és fa kardokkal idézték meg a forradalom hangulatát. Megható pillanat volt látni, hogy már a legkisebbek is tisztelettel és lelkesedéssel álltak ki a közösség elé, ezzel is bizonyítva, hogy a hazaszeretet tanulható és továbbadható érték.
A görögkatolikus óvoda után a Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola diákjai vették át a színpadot. Az iskolások szívvel-lélekkel adták elő a március 15-i eseményeket bemutató műsorukat, amelyben versek, prózai részletek és korabeli emlékiratok szöveg részleteket hallhattunk . Az előadásban elhangzottak Petőfi Sándor versei. A diákok nemcsak a forradalom jelentős pillanatait elevenítették fel, hanem azt is megmutatták, hogy mit jelent ma, 2025-ben a szabadság és a hazaszeretet.
Az ünnepi műsort követően a résztvevők közösen helyezték el az emlékezés koszorúit a település kopjafájánál.. A koszorúzás alatt csendben, méltósággal hajtottunk fejet azok előtt, akik életüket adták a magyar szabadságért.
Ez a nap újra megmutatta, hogy a történelem élő emlékezetünk része, és hogy Homrogd közössége minden generációját összeköti a múlt tisztelete, a jelen elkötelezettsége és a jövő reménye.
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett és hozzájárult ahhoz, hogy ez a megemlékezés méltó és felemelő legyen!
OCSR
Határozat - Homrogd település egyéni listás önkormányzati képviselő-választás eredményéről
Határozat - Homrogd település polgármester-választásának eredményéről
Határozat - Homrogd települési roma nemzetiségi önkormányzati képviselő-választás eredményéről
Határozat - Homrogd települési ruszin nemzetiségi önkormányzati képviselő-választás eredményéről
Humán kapacitások fejlesztése az Abaúji térségben
Az EFOP-3.9.2-16 azonosítószámú Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben elnevezésű Európai Uniós projekt keretében 156 526 723 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el Krasznokvajda Község Önkormányzata konzorciumban
Abaúj-Hegyközi kistérség Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén, Szlovákiával határos térség. Magyarországon található kistérségek rangsorában az utolsók között található. A települések nagyrészt aprófalvas szerkezetűek. Az aprófalvas szerkezet magával hozza az aprófalvak problémáit is: lakossági szolgáltatások alacsony színvonala, a gazdasági funkciók szinte teljes hiánya, folyamatos elvándorlás valamint népességfogyás. A térségben a 0-14 éves korosztály aránya haladja meg az országos átlagot. A kormegoszlás alapján valószínűsíthető, hogy az itt születettek jelentős része 15-29 éves korára már más területre költözik. 1960-hoz képest a térség népességének közel felét elveszítette. A kedvezőtlen településszerkezetből előre látható a térség katasztrofális demográfiai viszonyai. Az alacsony lélekszámú települések egyik problémája az elöregedő népesség, amelyhez növekvő számú alulképzett, elszegényedett társadalmi csoport párosul.
A foglalkoztatottak között legnagyobb arányban a 30-39 év közöttiek szerepelnek, de elmondható, minden életkori kategóriában mintegy 20%-kal alacsonyabb a foglalkoztatási arány az országos átlaghoz képest. A térségben alapfokú oktatási intézmények találhatóak. A térség egészségügyi és egyéb szociális szolgáltatási ellátottsága, elérhetősége elmaradott.
A projekt során megvalósításra kerülő szakmai program:
1) PROJEKTELŐKÉSZÍTÉS
· elkészítésre kerülnek a projekt megvalósítását megalapozó tanulmányok, többek között a helyzetfeltárás és a megvalósíthatósági tanulmány
· felmérésre kerül a helyi humán szakember szükséglet és a jelentkező hiány
· a költségvetés érdekében közbeszerzési tevékenységet folytatunk le
2) PROJEKTMENEDZSMENT
· a zavartalan projektlebonyolítás érdekében 1 fő projektmenedzser és pénzügyi vezető kerül foglalkoztatásra
3) KÖNYVVIZSGÁLAT
4) TÁJÉKOZTATÁS ÉS NYILVÁNOSSÁG
5) BERUHÁZÁS
· a települések megvalósítást segítő eszközöket szereznek be, illetve szükséges a megvalósítást szolgáló ingatlanok felújítása is
6) KÖZSZOLGÁLTATÁSBAN DOLGOZÓK KÉPZÉSE:
· a képzések több tématerületre terjednek ki. A helyi szükségletekre reflektálva a képzési programok a helyzetfeltárás eredményének alapján kerülnek átdolgozásra. Kiemelt képzési terület a hátrányos helyzetű célcsoporttal való kapcsolatfelvétel, kapcsolattartás, az agressziókezelés, konfliktusmenedzsment terület, valamint a kiégés (burn-out) megelőzését segítő képzések.
· kiépítésre kerül a közszolgáltatásban dolgozók képzettségét és végzettségét rögzítő adatbázis (folyamatos frissítéssel és nyomonkövetéssel)
· az információáramlás érdekében szakmai és szakmaközi fórumok, találkozók és workshopok kerülnek rendezésre rendszeres időközönként. A jó gyakorlatok átvételét is támogatni kívánjuk a programból.
7) KOMPETENCIAFEJLESZTÉS
· tudatos pénzügyi magatartás: programsorozat keretében kívánjuk elérni a célcsoportot. A rendszeres előadások mellett pénzügyi tanácsadási szolgáltatást is nyújtunk majd, ahol pl. adósságkezelés témában is segítséget kérhetnek a rászorulók.
· fenntartható fejlődés: szemétszedési kampány a települések tisztántartása és a környezeti értékek bemutatása érdekében. A programelem tartalmaz továbbá tematikus fenntarthatósági napok szervezését is.
· angol nyelvi program kerül kidolgozásra az idegen nyelvi készségek fejlesztése érdekében. Alapszintű képzés mellett a középfokú nyelvvizsgára készülő fiatalok számára külön csoportot kívánunk szervezni (nyelvvizsga díjának támogatásával).
· szintén idegennyelvi készségek fejlesztése érdekében tematikus nyelvi napokat rendezünk
· tehetséggondozó program keretében 40 diák rendszeresen látogathat múzeumokat, színházat és egyéb változatos programokat
8) HÁTRÁNYOS HELYZETŰ DIÁKOK OKTATÁSHOZ VALÓ HOZZÁFÉRÉSÉNEK JAVÍTÁSA
· ösztöndíj programot indítunk minden településen, amelynek keretében 2-2 diák részesülhet havi jelleggel támogatásban tanulmányainak megkezdése vagy folytatása érdekében
· közlekedésszervezés keretében igyekszünk javítani a diákok iskolába jutásának feltételein
9) KOMPLEX ÓVODAI PROGRAM
· óvodapedagógusaink továbbképzéseken, szakmai előmenetelüket támogató képzéseken vehetnek részt. A helyi szükségletek és igények elsődlegessége miatt a programok átdolgozását is vállaljuk.
· a szülőkkel való rendszeres kapcsolattartás érdekében nyílt napokat szervezünk, továbbá a képzések egy része a kommunikációs készségekre is kiterjed majd
· egészségügyi program keretében egészségnapokat és sportnapok kerülnek lebonyolításra, életviteli tanácsadással, szűréssel, stb.
· óvodai torna bevezetése gyógytornász segítségével
· közösségi közlekedés fejlesztése – falubusz szolgáltatás bevonása a közlekedésbe
10) ÖNÁLLÓAN NEM TÁMOGATHATÓ, VÁLASZTHATÓ ELEMEK
· komplex óvodai programot kiegészítő képzések óvodapedagógusok számára
· helyi szükségletek alapján kialakított képzési program a célcsoport számára
Pályázó neve (konzorciumi vezető) |
KRASZNOKVAJDA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
Projekt címe |
Humán kapacitások fejlesztése az Abaúji térségben |
Szerződés száma |
EFOP-3.9.2-16-2017-00029 |
Projekt összköltség (Ft) |
158 626 723 Ft |
Támogatás összege (Ft) |
156 526 723 Ft |
Támogatás mértéke (%) |
100 |
A projekt megvalósításának kezdete |
2018.07.02. |
A projekt fizikai befejezésének határideje |
2023.10.31. |
Homrogdot Dicházával összekötő utak felújítása
3812 Homrogd 044 és 062 helyrajziszám
Projekt azonosítója: 3375546803
Homrogdot Dicházával összekötő utak felújítása szakmai beszámoló
Galéria

























