Homrogd, 2025. március 15. – Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléke örök. Az a szellemiség, amely hőseinket vezérelte a nemzeti függetlenségért és szabadságért vívott harcban, ma is erőt ad közösségünk számára. Homrogd község méltó módon tisztelgett a márciusi ifjak előtt: az ünnepségen minden korosztály képviseltette magát, a legkisebbektől a legidősebbekig, ezzel is bizonyítva, hogy a történelem élő emlékezetünk része.
Az ünnepi programot a Homrogdi Görögkatolikus Énekkar csodálatos dalai tették még meghittebbé. Az egyházi és nemzeti énekek egyszerre adtak erőt és reményt, hiszen a zene mindig is a hit és a közösségi összetartozás egyik legerősebb kifejezőeszköze volt.
A megemlékezés egyik kiemelkedő pillanata volt, amikor Radomszki Lászlóné helyettes államtitkár asszony ünnepi beszédet mondott. Szavai nemcsak a múlt hőseit idézték meg, hanem erőt és hitet adtak a jelenben is. Hangsúlyozta, hogy az 1848-as események üzenete ma is aktuális: az összefogás, a közös célokért való kiállás és a hazaszeretet mindannyiunk számára irányt mutat. Beszédében külön kiemelte, hogy Homrogd mindig is hű maradt gyökereihez, és öröm számára, hogy újra itt lehet szülőfalujában, ahol a közösség szíve együtt dobog.
A megemlékezés folytatásaként a Homrogdi Görögkatolikus Óvoda apróságai, a Pillangó és Méhecske csoport kis óvodásai léptek színpadra. A félkészítő óvodapedagógus, Molnárné Nagy Mária vezetésével a gyermekek kreatív műsorral készültek: kis zászlókkal, kokárdákkal és fa kardokkal idézték meg a forradalom hangulatát. Megható pillanat volt látni, hogy már a legkisebbek is tisztelettel és lelkesedéssel álltak ki a közösség elé, ezzel is bizonyítva, hogy a hazaszeretet tanulható és továbbadható érték.
A görögkatolikus óvoda után a Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola diákjai vették át a színpadot. Az iskolások szívvel-lélekkel adták elő a március 15-i eseményeket bemutató műsorukat, amelyben versek, prózai részletek és korabeli emlékiratok szöveg részleteket hallhattunk . Az előadásban elhangzottak Petőfi Sándor versei. A diákok nemcsak a forradalom jelentős pillanatait elevenítették fel, hanem azt is megmutatták, hogy mit jelent ma, 2025-ben a szabadság és a hazaszeretet.
Az ünnepi műsort követően a résztvevők közösen helyezték el az emlékezés koszorúit a település kopjafájánál.. A koszorúzás alatt csendben, méltósággal hajtottunk fejet azok előtt, akik életüket adták a magyar szabadságért.
Ez a nap újra megmutatta, hogy a történelem élő emlékezetünk része, és hogy Homrogd közössége minden generációját összeköti a múlt tisztelete, a jelen elkötelezettsége és a jövő reménye.
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett és hozzájárult ahhoz, hogy ez a megemlékezés méltó és felemelő legyen!
OCSR